Vázlat

• 1773 Debrecenben született
• Debreceni kollégista; teológiára járt
• 9 nyelven beszélt
• Kazinczyval levelezett
• 1792-től filozófiai költeményeket írt
• 1795-ben kizárták a kollégiumból
• 1796-őszén egyszemélyes verses hetilapot (Diétai Magyar Múzsa) indított
• 1797-től kezdve a nemességhez orientálódott, a nemesség kegyeit kereste
• 1797 szerelem Vajda Júliával -Lilla- 9 hónapig tartott (férjhez adták)
• Csurgón tanár
• Itt született legkiválóbb epikai alkotása: A Dorottya
• Debrecen- szegénység, TBC, emberkerülés, nyomor
• 1805. január 28-án meghalt.

Költeményei:

A Magánossághoz

• Ihlette a magányosság és a szép táj
• Műfaja: elégikó-óda
• Rímelése: 11-8-11-8-11-11-8-8; ababaccdd
• A pozitív magányt testesíti meg
• A vers első és második része egymással ellentétes dolgokat fogalmaz meg
• A 7. vsz.-ban újra szemléletváltás következik be- A magány áldásait taglalja
• Ebben a versben a halál gondolatához szoktatja magát
• A Magány hívása a vers végére a fizikai halál várását jelenti.

A Reményhez

• A Lilla-ciklus 3. kötetének végén szerepel ez a vers
• Mindentől búcsúzik
• Könnyed rokokó stílusú dallamos vers, 5-6 szótagos versszakokkal
• Rímelése: abab-cdcd-efef-ghgh
• A 9. vsz.-tól kezdve -a versszakok második felében- mindig új információt közöl
• A költemény egy fájdalmas monológ, mert a Remény -megszélyesített alak- nem "hajlandó" válaszolni
• Az utolsó versszakban a reménytelenség halálvággyá lényegül át

A Tihanyi Ekhóhoz

• Trocheikus lejtésű
• Rímelése: abab ccdd/ abab ccx
• Műfaja: elégia
• A megszólított : a Visszhang (Istennő)
• Szentimentalista motivikával rendelkezik a mű
• 1-2. vsz.: saját helyzetét írja le
• 3-6. vsz.: felszólítás, hogy a természeti képek kürtöljék ki az ő bánatát
• 7-10. vsz.: levonja a végső következtetést
• Feladja életét: halálvágy

 

Kidolgozva

Csokonai a magyar irodalom egyik legjelentősebb költője. A 18. és a 19. század fordulójának magyarországi viszonyai közepette lenyűgöző tájékozottsággal rendelkezett a kor gondolkozását, irodalmát, politikáját illetően egyaránt. Egyszerre volt poeta natus (őstehetség) és poeta doctus (tudós költő). 

Egész élete harmincegy esztendő: 1773. november 17-től 1805. január 28-áig. E rövid idő alatt olyan gazdag, sokszínű és maradandó életművet hagyott hátra, hogy Vörösmartyig, Aranyig és Petőfiig sincs párja. Az életművének nagy részét már a kollégiumban elkészítette, később ezeknek a finomítása, átdolgozása történik meg.

Egész életét és költészetét meghatározták a Debreceni Református Kollégiumban töltött évek. Itt bontakozott ki kivételes költői tehetsége, itt szerzi meg korát meghaladó műveltségét; több nyelven beszél és ír. (latinul, görögül, németül, franciául, olaszul)

Kazinczy pártfogásával belekapcsolódik a felvilágosodás országos jelentőségű költészetébe.

Verseiben fellelhető a kor valamennyi művészeti stílusa: rokokó díszítés, anakreóni bordal, stb..

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a világirodalom legnagyobb szerelmi költői közé tartozik, rangja semmivel sem kisebb, mint Catullusé, Petrarcáé vagy Baudelaire-é. Komáromban találkozik a nagy szerelemmel, megismeri Vajda Juliannát, egy módos kereskedő leányát, akit verseiben Lilla néven halhatatlanná tett. A szerelem kezdetben reményteljes, csak azt kívánják, hogy szerezzen magának rendes foglalkozást. Ezért az első adandó alkalommal újra tanári állást vállal: Somogycsurgóra kerül helyettes tanárnak. De míg ő távol van, Lillát férjhez adják egy gazdag polgárhoz. Ez a csalódás ad érzelmet és alkalmat a gyönyörű szerelmi elégiákhoz. Ekkor keletkezik A Reményhez és Tihanyi Ekhóhoz c. verse.

A Reményhez

A Lilla-ciklus végére helyezte, a poétai románc lezárásaként. Ez a szerelmének igazi „verskoporsója” elbúcsúzik benne mindattól, ami tartalmassá tette az életét: jókedvtől, reményektől, szerelmektől és költészettől. A teljes lemondást, a reménytelenséget és a halálvágyat csengő-bongó, a rokokó könnyedségét megőrző forma fejezi ki. 

A ritmus mindvégig trochaikus lejtésű. A hosszú strófák első felében 6-5 szótagos sorok váltakoznak. Ezt a szabályszerűséget csak a 9. és 11. sor töri meg, melyek 8 szótagból állnak. A keresztrímek négysoronként váltják egymást (abab-cdcd-efef-ghgh) a 9. sortól mindig új gondolati-érzelmi egység kezdődik.

A költő a megszemélyesített reményt szólítja meg, párbeszéd nem alakul ki ezért a költemény fájdalmas monológ.

Az első strófában megszólítja, bemutatja a reményt. Istennek látszó elomló tünemény, a földiek teremtménye csalfa és vak, szépszavakkal kecsegteti, hitegeti a boldogtalanokat.

A második versszak a rokokó készlettárából ismert képpel, a tavaszi virágoskert kibomló pompájával jellemzi életének bizakodó, reményekkel teli, szép ábrándokat szövögető korszakát. A „Rám ezer virággal szórtad a tavaszt” szimbolikus értelmű kép, boldogsága beteljesült a viszonzott szerelem által.

A következő szakasz ezt a képsort a visszájára fordítja: álmainak összeomlását, a reményeitől megfosztott lélek sivárságát a kert téli pusztulásával, az értékeit vesztett természet kietlenségével ábrázolja. Nem csak Lilláról van szó, egyéb vesztett remények emléke keserítette el. A szerelem még kárpótolhatta volna a művészi vágyainak kudarcaiért,a gyöngykoszorúk(hírnév, dicsőség) elvesztéséért.

A befejező versszak az első folytatása, a reménytelenség kiteljesítése a halálvággyal: a veszteségek sorozata után az élet értelmetlen lett.
A vers mégsem a végletes kétségbeesés benyomását hagyja az olvasóban. A remekmű megszületése közben oldódott a fájdalom, a „rettenet” művészetté formálása fölébe kerekedett a gyászos tartalomnak.

A tihanyi Ekhóhoz

A vers eredeti címe „A füredi parton”. A természethez fordul magányában. Barátai, Lilla megtagadták. El akar vonulni a zord társadalomból. Mindenkitől távol akar meghalni, mint Rousseau. Ember és polgár akar lenni, ez felvilágosodott gondolkodás. Bízik benne, hogy a jövő felismeri a nagyságát. Szerkezetileg négy részből áll, a versszakok nyolcsorosak, de a nyolcadik sor a hetedik sort ismétli, mint visszhang. 

Az elégia megszólítottja a visszhang, az Ekhó, aki istennőként, segítő nimfaként jelenik meg mint Tihany „rijjadó leánya”.A vers indítása nem felszólítás, hanem kiáltó könyörgés.
1-2 versszak: az ekhóhoz fordul segítségért, az istenekhez, a nimfákhoz. „Ím kit a sors eddig annyit hánya,” itt ő maga szól az ekhóhoz. A megfogalmazás nyelvi eszközei a szentimentalizmus irányzatának ismert motívumai: a halovány holdnak fényén elhagyottan sírva sír, elpusztult reményét jajgatja el. A két strófa a boldogság és a boldogtalanság, a kitaszítottság és a vigasztaló társaság ellentéteit feszíti egymással szembe.
3-6 versszak: a zordon erdőkhöz, durva bércekhez szól, a természet is barátságtalan, de több érzéssel bírnak, mint az embertársaink. Kitaszították az emberek maguk közül, a barátai elhagyták, közömbösek, Lilla is elhagyta.
7-9 és a 10. versszak 2. soráig: el akar vonulni az emberi társadalomból, azonosul Rousseau-val. Ember és polgár akar lenni, ez felvilágosult gondolkodás. Szent magányosságban fog élni és meghalni. Az a biztos hit zárja ezt az elégikus hangú odát, hogy a távoli jövőben tisztelni fogják sírját.

A Magánossághoz

Csokonai ezt a művét Lilla- korszakában írta. Szentimentalista művei közé sorolhatnánk. Tulajdonképpen a magányosságban keres vigaszt, menedéket a viszonzatlan szerelem gyötrelmei elől. Hiszen pont ennek az évnek elején adták férjhez Lillát egy gazdag kereskedőhöz, és így Csokonai minden reményét elvesztette, hogy szerelme valaha is övé legyen. A költő lelkében örvénylő érzések megnyugvást keresnek, és úgy véli, hogy a csendben, magányban találják meg azt. 1798-ban Kisasszondon írta ezt a versét Csokonai. Ihletője valószínűleg egy csendes, ámde természeti csodákban gazdag, vonzó szépségű, nyugodt park lehetett, ahol fáradt lelke fájdalmaira gyógyírt lelt. 

E versében a költő a magányosságot személyesíti meg, és mint egy nőalakhoz szól. Leírja kettejük viszonyát, illetve őt, magát is, mintha valóságos élő személy volna. Szinte isteníti, "kedves istenasszonynak" nevezi, végtelenül jónak, és kedvesnek mutatja be: "Mentsvára a magán szomorkodónak". Mint egy jó anya, vagy mint egy kedves asszony, aki gondoskodik az elesettekről.

A vers műfaja összetett, mivel ez az óda és az elégia tulajdonságait is magában hordozza. Elégia, hiszen hangulata meglehetősen melankolikus, a reménytelen szerelem képei is fölvillannak, de egyben egy óda is a magányhoz. Az ilyen verseket elégik- ódának szokták nevezni.

A vers szerkezete több részre osztható. Az első részben örömét írja le a költő, hogy rátalált a Magánosságra. 

A következő nagyobb szerkezeti egység a 2. és 3. strófákból áll. Itt a magány "otthonát" mutatja be, vagyis azt, hogy a fáradt lelkek, hol találhatnak megnyugvást. Mindezt tájleírásba ágyazva tárja elénk a költő. Ebben a részben találunk klasszicista vonást is. Itt visszautal Csokonai az ókori görög és római mitológiára, ami jellegzetes klasszicista sajátosság. Ám ebben az esetben ez a négy sor különleges társadalmi mondanivalót is takar. A nimfák a természetben éltek, Csak a jó embereknek jelentek meg, akik tisztelték őket, a természetet és egymást is. Valójában azt hangsúlyozza ki, hogy az élet szépségeit, értékeit csak a művelt emberek veszik észre, mert csak ők méltóak rá. Ez a felfogás is klasszicista eszméket hordoz.

A 3. nagy szerkezeti egység a 4. és 5. versszakokból áll. Ez az előző rész ellentéte. Azt a világot mutatja be, amit a Magánosság elkerül: "Te a királyok udvarát kerülöd,

A 6-7. versszakok a magány jótéteményeit fogalmazzák meg, erőt adó, éltető forrás itt magány, aki az egyszerű költőből, a semmiből világot teremtő zsenit formál. Ez a motívum pedig a romantika korai jele. 

A negyedik rész Csokonai és a Magánosság ("kedves istenasszony") kapcsolatáról beszél nekünk.

Az utolsó két versszakban egy újabb szerkezeti egységet fedezhetünk fel, egyben az utolsót is. Itt már megjelenik a halál utáni vágyódás, a szabadulni akarás, de egyben nagyon nyugodt is. Úgy véli, ha eljő a halál, akkor már minden más lesz, nem fog többé fájni az evilági szenvedés, ott végre békét lelhet: "Áldott Magánosság! öledbe ejtem.

A mű strófaszerkezete meglehetősen újfajta. 11 és 8 szótagos sorok váltakoznak (11-8-11-8-11-11-8-8), az azonos szótagszámú sorok rímelnek. Így az első négy sorban kereszt-, a második négy sorban páros rímeket találunk. A sok rím miatt a mű egészen "dallamos", a sorvégi rímek szinte csilingelnek. Ebben ellentétre bukkanunk, hiszen a vers melankolikus hangulatához csengő rím párosul, ami a boldogság kifejezésére alkalmas. 

E versében Csokonai elhagyatottságának ad hangot, bár ezt csak burkolt formában közli az olvasóval. Fájdalmai elől bujdokolva a Magánosság erdejébe jut, ahol végre úgy érzi igazi megnyugvást lelt, ezért hát hívja, várja szinte e fájdalmas földi lét lezárását, az elmúlást, hogy az örök magányosságba burkolózva elfeledhesse bánatát, gyötrelmeit. Ez a vers Csokonai Lilla- korszakának egyik legmegrázóbb és egyben legszebb alkotása is, melyet igazán talán soha senki sem fog tudni teljesen megérteni.

Memoriter